Magamról: gyerek koromban a hajómakettől a bicikliig sok mindent készítettem. Néha fából vaskarikat is. Ez a szemlélet kisér végig a munkáim során: hogyan lehet a minimális anyagi ráfordítással a maximális eredményt elérni. Az építészetben ennek a szemléletnek hatványozottan fontos szerepe van. Míg egy autót pár évig használunk, de ha nagyon elégedetlenek vagyunk vele előbb is eladjuk. Addig egy lakóépület több évtizedig kell, hogy szolgálja a benne élőket minimális módosítással. Ezért különösen fontos a körültekintő tervezés.
Gondoljunk a jövőre! Gyermekeink jövőjére! Ha új , takarékos épület-üzemeltetési módszereket dolgozunk ki, akkor megkíméljük a földet és gyermekeink jövőjét.
A következőkben a tervezési szemléletemről olvashatnak. Bízom benne, hogy elnyeri tetszésüket és mielöbb parterek leszünk egy munka során.
A civilizált országokban az épületek energia igénye jelentős, és még mindig növekedésben van. Tudvalévő, hogy az energia ára rohamosan emelkedik, mivel a foszilis energiahordozók mennyisége csökken. Célszerű törekednünk arra, hogy olyan épületeket építsünk, amelyeknek a „fogyasztása” számottevően csökken azonos komfort mellett. Erre dolgoztunk ki egy komplett épületenergetikai rendszert.
A rendszer működési elve: a mérsékelt éghajlati övben jut annyi napsugárzás egy lakóépület tetejére, hogy azzal az adott épület energia igényét ki tudjuk elégíteni. A probléma ott van, hogy a napsugárzás jelentős része akkor érkezik – nyáron - amikor nincs rá szükségünk. Tehát a kézenfekvő megoldás, hogy a nyáron érkező hő egy részét tároljuk el télre.
Mire van szüksége a bent lakóknak a komfortos élethez házon belül:
Télen:
- friss, meleg levegőre ( kb 25-30 m3/fő/óra )
- temperált hőmérsékletre a lakótérben ( kb 22 °C )
- használati melegvízre ( kb 100 liter/fő/nap )
Nyáron:
- friss hűvös levegőre ( kb 25-30 m3/fő/óra )
- temperált belső hőmérsékletre a lakótérben ( kb 22 °C )
- használati melegvízre ( kb 100 liter/fő/nap )
Rendszerünk mindezt tudja biztosítani úgy, hogy külső energia igénye minimális.
Működési séma:
Alapvető igény, hogy az épület fokozottan szigetelt legyen. Ez a falakon minimálisan 15cm, a tetőn 25- 30cm szigetelés vastagságot jelent megszakítás nélkül. Lehetőség szerint célszerű 3 rétegű üvegezésű nyílászárókat beépíteni legalább a szeles oldalakon. Törekedni kell arra, hogy a szigetelt burkon belül minél nagyobb tömegű szerkezeteket alkalmazzunk. Tervezés során figyelembe kell venni a környezetet, hol milyen fák, bokrok vannak. Célszerű az északi, északnyugati – uralkodó szélirányban – nem lombhullató fákat tenni, míg a déli oldalra lombhullatókat a téli hő nyereség miatt. Persze lényegesek a domborzati viszonyok, szomszéd házak mérete, elhelyezkedése, stb.
Rendszerünk a következő részekből áll:
- hő előállító berendezés ( folyadékos napkollektor, levegős napkollektor )
- talaj kollektor téli – nyári ággal
- használati melegvíz tároló tartály
- fűtési melegvizet tároló puffer tartály ( téli üzemben )
- szilárd anyagú hőtároló hűtési lehetőséggel
- a fentieket összekötő csövezés, vezérlés
Nyári üzemmód:
A napkollektorok felmelegítik a használati melegvíz tartályt kb 10- 11 óráig. Azt követően a vezérlés a ház alatti tárolókba küldi a felesleges hőt. Ezt a tárolót egész éven keresztül fűthetjük, amikor hő feleslegünk van. Ezzel a megoldással kíméljük a kollektoros rendszert a túlzott nyári felmelegedéstől is. A friss, hűvös levegő az épület árnyékos oldalán a talajba süllyesztett talaj kollektor nyári ágán keresztül érkezik be a házba a bent lévő létszám függvényében. Amennyiben az épület tájolása, szigetelése megfelelő, nem szükséges kiegészítő gépi hűtés. Éjszaka, ha a kinti levegő hőmérséklete 20°C alá csökken, akkor a tetőn vagy oldalfalon elhelyezett levegős kollektorok nyomják be a friss levegőt. Ezzel kíméljük a talaj kollektor környezetében a hő tartalékot.
A használati vízrendszer bejövő ága keresztül megy a ház alatti szilárd tározón, ahonnan már az eredeti 12-13°C-os víz helyett kb 25- 30°C lesz a tározóba bejutó víz hőmérséklete.
Téli üzemmód napsütés esetén külső levegő hőmérséklettől függetlenül:
A napkollektorok fűtik a használati melegvíz tartályt. Ha még lesz maradék hő, az megy a fűtési puffer tárolóba. Ha azt is sikerül felfűteni, akkor a többlet a szilárd tárolóba kerül. A házban lévő szerkezet-temperáló fűtés – a falakban és/vagy a födémekben – a fűtési pufferból kapja a melegvizet egy három utas szelepen keresztül kb 25-27°C előre menő hőmérséklettel. A meleg levegő a levegős napkollektorokon keresztül jut be a lakótérbe 36°C hőmérsékleten. Érdemi napsütés esetén – kb a fűtési szezon fele - a temperáló fűtésre nincs is szükség – az épület szigetelésének függvényében.
Téli üzemmód napsütés nélkül nappal illetve éjszaka:
A szerkezet-temperáló fűtés a fűtési tárolóból kapja a melegvizet. Amikor az lehűl, akkor a ház alatti szilárd tározóból megindul a cirkuláció a fűtési tározó felé. Így a szilárd tározó hőjével szinten tartjuk a fűtési tározó hőmérsékletét kb 30°C-on. A szükséges meleg levegő a talaj kollektor téli ágán – amely megkerüli a szilárd tárolót - keresztül érkezik be a belső térbe kb 28- 30°C hőmérsékleten. Nagy tömegű belső szerkezetek esetén a fűtési szezon kb felében ez a „légfűtés” elégséges a ház hőmérsékletének az eléréséhez. Erre az ágra kell ráépíteni egy folyadékos levegő előmelegítőt a fűtési pufferról illetve egy elektromosat. Ez az elektromos látja el a vészfűtés funkciót. Természetesen kandalló, cserépkályha beépítésével további tartalék lehetőségeket biztosíthatunk akár úgy is, hogy a fűtési puffer tartállyal is összeköthetjük ezeket.
A fentebb vázolt rendszerrel elérhető, hogy az ilyen módon épített ház az eddig megszokott komfort mellett szinte önellátó lehet fűtési szempontból. Egyedüli igény az elektromos keringető szivattyúk üzemeltetése, ami napelemek beépítésével akár ki is váltható.
A fűtési puffer és a szilárd tározó többlet beruházási költsége – a házon lévő szigetelés vastagságának függvényében – néhány év alatt megtérül. Minél vastagabb a szigetelés, annál kisebb a ház hőigénye, annál kisebb tározó kell.
Gyakorlati tapasztalatok alapján – már a harmadik házat építjük – vállalkozunk ilyen rendszerű épületek tervezésére és kivitelezésére.